Alapítványunk
A Kőszegi Református Gyülekezetért alapítvány köszönetét fejezi ki mindazoknak akik személyi jövedelmadójuk 1%-val segítették az alapítvány tevékenységét.
Ha úgy gondolták, jó helyre került az adományuk, jövőre is köszönettel fogadjuk.
Az alapítvány nevében:
Cseke Zoltán
elnök
Tájékoztató a „Kőszegi Református Gyülekezetért Alapítvány” céljairól, a befizetett alapítványi támogatás után igénybe vehető kedvezményekről, a befizetés módjairól
Alapítványunk a Vas Megyei Bíróság Pk.60.074/2001/6 sz. végzésében foglaltak alapján közhasznú szervezetként bejegyzésre került.
Az alapítvány céljai:
- az egyházközség anyagi és működési feltételeinek javítása
- a hitélet erősítése a gyülekezetben
- szociális tevékenység, családsegítés valamint az időskorúak támogatása
- gyermek- és ifjúságvédelem, a gyermekek és az ifjúság érdekképviselete
- a kõszegi egyházközség tulajdonában lévõ református templom és a hozzá tartozó épületrészek felújítása, állagának folyamatos megóvása
- az ifjúsági csoportok és nagycsaládosok üdültetésének helyet adó az egyházközség használatában lévõ református vendégszálló és a hozzá tartozó kert felújítása, karbantartása
- az egyházközség testvér gyülekezeti kapcsolatainak előmozdítása, különös tekintettel
a határainkon túl élő magyar gyülekezetekkel történő kapcsolattartásra
- az iskolai gyülekezeti hitoktatás segítése
- ökumenikus szellemű gyülekezeti-városközösséget építő programok támogatása
Az alapítványi támogatás a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. tv. 26. §. c) pontja szerint közhasznú célokat szolgál, melyek a következők:
- szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak támogatása
- gyermek- és ifjúságvédelem
- kulturális tevékenység
- ismeretterjesztés
- határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység
A befizetés módjai:
- csekken, amely a templom bejáratánál megtalálható
- átutalással: új bankszámlaszámunk: 72100347-10035027 (figyelem, megváltozott!)
Mindkét módon történő befizetés esetén kérjük az igazolás kiadásához szükséges adatokat a
megjegyzések(közlemény) rovatba feltüntetni:
Magánszemély : Név, lakcím, adóazonosító jel
Társas vállalkozás : Cég neve, adóazonosító száma, székhelye
Az adományokat ezúton is köszönjük!
Kőszeg, 2007. Január
Az Alapítvány Kuratóriuma
A kuratórium elnöke: Cseke Zoltán
A kuratórium titkára: Temesvári Tibor
A kuratórium tagjai: Pásztor Zsolt
Szikora Réka
Kállai Judit
Dobozi Zoltán
Utolsó frissítés ( 2007. május 01. )

