Lukács evangéliuma 18, 1-8
Szeretett Testvéreim!
Ezzel a példabeszéddel Isten felszólít mindenkit a keresztyéni élet élésére. Talán első hallásra ez nem tűnik ki a számunkra, azonban ha a Szentírás egészét vesszük, akkor azt látjuk, hogy a szüntelenül való imádkozás a keresztyéni élet legfontosabb része. E nélkül nincs keresztyéni élet. A szüntelenül való imádkozás megint egy olyan dolog, amely könnyűnek tűnik, könnyen megvalósíthatónak tűnik, azonban egyáltalán nem az. Ezzel a példabeszéddel Isten az imádkozó élet fontosságára tanít bennünket.
Azt mondja Kálvin János: nehéz és ritka erény az imádkozásban való állhatatosság. Miért is nehéz és ritka erény az imádkozásban való kitartás? Ennek a kérdésnek a megválaszolásához talán azt kellene megvizsgálni először, mi is az imádkozás. Sokakban az imádkozás egy olyan valamit jelent, amikor az ember összeteszi a kezét, és Istentől kér valamit, aztán rámondja az áment és kész. Talán ennél több az imádkozás. Ezen a héten az egyik Bibliaóra áhítatában azt hallottuk, hogy az imádkozás az életforma. Hogy talán az imádkozás lehet egy fohász, amely kifejezi az Isten gondviselésébe való bizodalmat. Az Isten gondviselésében való hit kifejeződése az imádság. Hiszem, hogy Isten az, aki segíteni fog rajtam, hiszem azt, hogy Isten gondoskodni fog rólam. Ha az életem nem egy imádkozó élet, akkor ez azt jelenti, hogy nem is igazán bízok Isten gondviselésében, hogy ő az, aki mindig minden időben megsegít bennünket. Akárhogy is van ez a mi életünkben, ha nem kell nekünk az ő gondviselése, akkor az Isten nagyon elszomorítja. Ezt talán úgy lehetne érzékeltetni, amikor a szülő a gyerekének akar segíteni ebben vagy abban, a gyerek pedig kijelenti, hogy nincs szükségem a segítségedre. Talán már mi is voltunk olyan helyzetbe, amikor szívesen segítettünk volna ebben, vagy abban, és úgy éreztük, hogy nem igazán van szükség a segítségemre. A segítségnyújtás és a segítség elfogadás mindig megerősíti a két fél között a kapcsolatot. Gondoljunk csak abba bele, hogy az egyház/gyülekezet és a gyülekezeti tag között is ez segíti elő az élő kapcsolatot. A gyülekezet segít például egy gyászolón azzal, hogy mellé áll élete nehéz időszakában, vagy azzal, hogy például anyagiakkal segítik egy beteg gyermeknek a meggyógyítását, vagy csak éppen elmennek meglátogatni egy idős embert, vagy egy beteg embert. Ezzel erősíti a gyülekezet az emberekhez fűződő kapcsolatát. Isten sem tesz másképpen, szeretné, ha mi emberek bízó hittel fordulnánk hozzá bárminemű kéréssel. Isten szinte ebben is kizárólagosságot követel magának. Ebben Istennek az a vágya mutatkozik meg, hogy ő legyen a legfontosabb az életünkben. Nézzük meg, hogy mi magunk is kitől kérünk segítséget, ha bajba kerülünk? Mindig azoktól kérünk, akik a legközelebb állnak hozzánk. Nem a szomszédhoz megyünk először ha felüti nálunk a fejét baj, hanem a testvérhez, szülőhöz, baráthoz. Isten azt akarja, hogy ő foglalja el a mi életünkben is az első helyet, és ennek a bizonyítéka az, ha mindenkor őt hívjuk segítségül.
A történet másik fontos tanítása az, hogy Isten nem mindig akkor, és rögtön siet a segítségünkre. Ugye a példabeszédet olvasva látjuk, hogy a hamis bírót is többször meglátogatja az özvegyasszony. A bíró nem dönt első alkalommal az asszony ügyében. Ezzel Jézus azt üzeni nekünk, hogy elfordulhat az is, hogy a mennyei Atya bennünket is megvárat. Megvárat bennünket Isten, de csak azért, hogy próbára tegye a mi állhatatosságunkat. Vajon tudunk-e rá várni. Vajon amikor késlekedik, akkor nem adjuk-e fel? Vajon nem mondjuk-e azt, hogy Isten elfeledkezett rólam? Lehet, hogy más istent kellene magamnak keresni, aki meghallgat? Isten próbára teszi hitünk állhatatosságát. Mennyire vagyunk kitartóak, mennyire vagyunk türelmesek. Mi emberek éppen, hogy a türelemnek vagyunk híján. Ezért aztán az Istenre való várakozásunkban sokszor elbukunk.
A hamis bíró példázatán keresztül pedig körvonalazódik annak képe, hogy miért is, milyen ügyekben is kell elsősorban Istenre várakoznunk, és ez pedig az igazságosság. Amikor igazságtalanság, gonoszság esik rajtunk, akkor Istentől kérjük azt, hogy tegyen igazságot. Most hogy a Jelenések könyvét olvassuk együtt a Bibliaórán világossá válik előttünk, hogy az embereknek az utolsó időkben sok igazságtalanságot, üldöztetést kell elszenvedniük, még mielőtt Krisztus megjelenne. És ebben az időszakban a keresztyének igazság utáni vágya, éhsége felerősödik. Az igazságtalanság korszakában is fontos, hogy Istenre várjunk, hogy amikor valami gonoszság történt velünk Istent hívjuk bíróul. Nekünk, keresztyéneknek ebben kell megnyugodnunk, Isten igazan ítél. Ha valaki ebben meg tud nyugodni, akkor már nem is keresi annyira a saját igazságát, mert tudja, hogy az már meg van Istennél. Isten az ő javára dönt. A keresztyén embernek ezért inkább sokkal fontosabb az, hogy azért imádkozzon, aki rajta a gonoszt elkövette, ahogy Jézus imádkozott azokért, akik gúnyolták őt kereszten. Jézus tudta, hogy az igaz ítélet kész van az Atyánál, nem az ő dolga a saját ügyében való ítélkezés. A keresztyéneknek Jézus példáját kell követni a megbocsátásban, de ez koránt sem azt jelenti, hogy letesznek az igazukról. Hanem inkább azt jelenti, hogy ne állj bosszút önmagadért. Vagy úgy is lehetne érteni, ne akarj önmagadnak igazságot szolgáltatni. Isten az, aki neked igazságot szolgáltat. Minden ügyedet bízd rá arra, aki igazságosan ítél! Az, hogy a keresztyén ember ne álljon bosszút magáért, az Isten személyes garanciájára épül. Ezt a garanciát bizonyítja az, amikor azt mondja Isten Pál apostolon keresztül a római levélben: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek, így szól az Úr!”(Rm 12,19)
Tehát a probléma nem ott van, hogy keresztyének kiáltanak-e bosszúállásért, hanem amikor ők kiáltanak, Isten pedig csendben marad, és úgy tűnik, nem válaszol, akkor abba a kísértésbe eshetnek, hogy azt gondolják hasztalan dolog Istenhez kiáltani. Hasztalan dolog Istenhez folyamodni. Krisztus parancsa éppen ezért szól hozzánk is, hogy meg ne restüljünk az imádkozásban. Isten lehet zaklatni szüntelenül, ő az, aki segíteni fog. Igaz a hamis bíró példáján keresztül érzékelteti velünk azt, hogyan kell Isten zaklatni imádságainkkal, de azért Isten és a hamis bíró között nem lehet párhuzamot vonni, csupán annyiban, hogy mindkettőnek hatalmában áll igazságot szolgáltatni. Tehát soha ne feledjük Isten az, aki igazságot szolgáltat, nem mi akarjunk magunknak igazságot szerezni, ne is várjuk azt másoktól, hogy igazságot szolgáltassanak nekünk, mert nekünk nem emberek szolgáltatnak igazságot, hanem magam az Isten.
Ennek a hitnek kell megmutatkozni az életünkben, nehogy úgy járjunk, hogy amikor visszaérkezik erre a földre az ember fia, akkor ne találjon bennünk hitet. Az elcsüggedés, az elkeseredés ne vegyen rajtunk erőt, ne mondjuk azt, hogy Isten elfeledkezett rólunk, Isten nem gondol velünk, mert ez maga a bűn. Szeretett Testvéreim, inkább gondoljátok azt, ha Isten velünk ki lehet ellenünk, úgy vágjatok neki a mindennapoknak, ahogy az ószövetségi izraeliták mentek a harcba: az Úr harcol értünk. Ők a szövetség ládáján vitték az Urat, mi a szívünkbe hordozzuk Őt. Ne nyugtalankodjatok, és ne rettegjetek, Ő az, aki gondot visel rátok.
Ámen